Elisabeth Bell
crystal. 2012.02.12. 17:45
ALAPOk |
Karaktered neve: Elisabeth Bell (Lisa,Liz,Lizzy,Izzy)
Kora: 16
Neme: nő
Faj: ember
Származása: Svédország
Múlt: Korán meghaltak a szülei, ezért egyedül maradt. Egy elhagyatott házban élt, és sok helyről lopott dolgokat, így megélt valahogy. Ám egyszer a ház kigyulladt, és így Lizzy otthon nélkül maradt. Kinn az utcán kivette a fülbevalóját, és értékesíteni akarta, de csak egy bizsu volt. Ekkor erősen gondolt arra, hogy mi lenne ha az valódi arany lenne, és a fülbevaló azzá vált. Ezután sokkal jobb körülmények között élt, mindene megvolt ami csak kellett. Megismerkedett pár természetfeletti lénnyel, köztük Ericcel is, akivel szoros barátságot kötött, de néha képesek egymás agyára is menni. A suliba azért jött, mert reméli, hogy itt megtanulja kontrollálni a képességét.
Képessége Liz egészen különleges képességgel rendelkezik. képes bármit nemesfémmé változtatni
|
SZEMÉLYES |
Jelleme:
- Külső: Liz egy átlagos magasságú és testsúlyú lány, vörös hajjal, amit szinte mindig máshogy hord. Bőre világos, arca kerek, ajkai rózsaszínek, szemei világoskékek. Általában tornacipőt, farmert és egy egyszerű fölsőt hord, illetve kiegészítőket, sálakat,sapkákat,gyűrűket,nyakláncokat.
- Belső: Nem volt soha egyszerű lélek. Általánosságban flegma, és picikét bunkó, de aki jobban ismeri tudja, hogy milyen is ő valójában. Társaságkedvelő lány amúgy, és nem akar ő senkit megbántani, de ami a szívén az a száján, és senki kedvéért nem is fog ezen változtatni.
|
RÓLAD |
Felhasználó neved: crystal.
Korod: hát..1864-ben váltam vámpírrá :'D
Elérhetőség: bad.things@citromail.hu
|
|